Mennyibe kerül egy weboldal?

Amikor egy új érdeklődő felkeres bennünket, gyakran szegezi nekünk ezt a kérdést. Most eláruljuk, hogy mit szoktunk erre válaszolni! Sőt ha megengeditek, kicsit ki is fejtem ezt a kérdést, elvégre itt nem vagyunk időhöz, sem terjedelemhez kötve.

Írta: Bollmann Krisztián
Az egyik legfontosabb dolog, amit már az elején tisztázni kell, hogy egy weboldalt nagyon sokféleképpen el lehet készíteni, ami befolyásolja a termék árát és minőségét. Ezekről a technikákról egytől-egyig írunk még később, most csak vázaltosan, a teljesség igénye nélkül:
 
  • Weboldal készülhet szoftverek által generálva. Itt most arra gondolok, hogy komolyabb programozói tudás nélkül, egy szoftver segítségével össze lehet húzogatni a kívánt tartalmat (hasonlóan egy szövegszerkesztőhöz), végeredményül pedig kigenerálódik a weboldal kódja. Előnye, hogy különösebb hozzáértés nélkül is weblapkészítőnek hiheti magát egy számítógépen otthonosan mozgó illető. Ez lehet az "egyetemista srác a szomszédból" vagy akár saját magunk. Hátránya, hogy az így keletkezett forráskód generált, ami a minőségében azonnal tükröződik. Továbbá komolyabb interaktív megoldásokról ebben az esetben le is mondhatunk. Aki így készít weboldalt, jó eséllyel a dizájnra sem ad, tehát az oldalról azonnal süt, hogy barkács megoldásról van szó.
     
  • Léteznek a keretrendszer alapú weboldalak. Ezeknek nagy előnye, hogy viszonylag könnyen feltelepíthetőek, majd ezt a „csontvázat” kell már „csak” személyre szabni. Hátránya viszont, hogy gyakran sablonos megoldást kap a megrendelő. Továbbá gyakran előfordul, hogy kompromisszumokat kell kötni az alaprendszer korlátozottságai miatt. Hátrányuk még, hogy ilyen rendszereket előszeretettel törnek fel, hisz népszerűségük miatt ismertek a gyenge pontjai.
     
  • Léteznek továbbá a dobozolt és a bérelhető megoldások. Tehát ekkor egy kész, a legáltalánosabb igényekre felkészített megoldásért fizetünk. Előnye, hogy csak egyszer kell elkészíteni, és többször eladható, ebből fakadóan olcsó. Hátránya ugyanez: tömegcikk, korlátozott lehetőségekkel (olykor jóval korlátozottabbak, mint a keretrendszereké). Komolyabb cégek biztosítanak ugyan személyre szabást a dobozolt termékük mellé, amivel lényegében a következő kategóriához jutunk el:
     
  • Végül, de nem utolsó sorban készülhet oldal az ügyféllel folyamatosan egyeztetve, igényeire szabott megoldásokkal. Ekkor a megjelenést és a működést az ügyféllel karöltve alkotják meg. Jó eséllyel egy ilyen cégnél a programozók saját kezűleg kódolják le az oldalt. Nem, vagy csak nagyon minimálisan támaszkodnak a fent emlegetett segédeszközökre. Ennek a verziónak előnye, hogy a megrendelő egy teljesen személyre szabott megoldást kap, így bármilyen extrém működés vagy kinézet megalkotható. Hátránya, hogy munkaerő és idő igényes: több ember dogozik rajta, több szakterületről.
     
Aki már egy kicsit ismer bennünket vagy csak megnézett pár munkánkat, tudja jól, hogy már a kezdetek óta ez utóbbi kategória szerint működünk. Éppen ezért egy olyan kérdés, hogy mennyibe kerül egy weboldal, túl általános. Mindig az a kép jut az eszembe, amikor egy építési vállalkozót megkérdeznek, hogy mennyibe kerül felépíteni egy házat. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához, előzetes tervezésre, igények és funkciók pontosítására lesz szükség.

Egy másik klasszikus zsákutca az, amikor egy már kész referenciánkra kérdeznek rá, hogy „Na és egy olyan weblap mennyibe kerül?”. Ez az előző kérdés fordítottja, hisz ilyenkor mi pontosan tudjuk, hogy milyen munkálatokon vagyunk túl, de a kérdező csak egy kész weboldalt lát, amit rosszabb esetben tüzetesebben még át sem nézett. Nagyobb oldalaknál, jellemzően webáruházaknál, a publikum számára elérhető front-end oldal csupán a jéghegy csúcsa. A weboldal igazán komoly funkciói egy háttéroldalon húzódnak meg, ahol számos, főleg cégspecifikus megoldás szerepel. Ezek nagyban segítik és gyorsítják az oldal üzemeltetését. Ilyen például a készletezés, az automatikus számlázás, kuponkódok generálása, exportok készítése a futár felé vagy épp ajándékutalványok automatikus generálása és feldolgozása.

Ha már a címmel (feltételezhetően) felkeltettem az érdeklődést, nem zárhatom soraimat irányadás nélkül. Tudni kell, hogy ha pár tíz ezer forintból szeretné megúszni a weboldalának elkészítését, nem mi leszünk a megfelelő cég. Látunk ilyen hirdetéseket, de legyünk őszinték: az éremnek lesz egy másik oldala is. Ha épp nem egy tiszavirág életű cég horgára akadtunk, akit később nem lehet elérni, miközben a saját weboldalunkhoz nem férünk hozzá, akkor vagy a rejtett költségek nem kristályozódtak még ki vagy egyszerűen egy más minőségi kategóriáról van szó. Ahogy mondani szokás: az idő-minőség-ár háromszögből kettőt lehet választani. Egy jól átgondolt, mai trendeknek megfelelő kinézetű, lelkiismeretesen leprogramozott weboldal elkészítési díja százezres nagyságrendben mérhető, függően attól, hogy egy egyszerűbb bemutatkozó weboldalról van szó vagy webáruházról, esetleg egy még összetettebb portálról. Lényeges megemlíteni, hogy nálunk ez az összeg egyszeri, és kifizetését nem egyösszegben szoktuk bekérni! Azt gondolom, hogy a WebDeb egy elérhető áron kínálja azt a minőséget, amelyet már megszokhattak tőlünk.

Ahhoz, hogy megtudjuk, az Ön konkrét igényét mennyiből tudnánk, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot itt.
Tagek: weblapkészítés, webshop, árképzés, keretrendszerek

Keresés

Tagek

© 2006 - 2024 WebDeb Minden jog fenntartva
WebDeb - ahol a weblapok születnek
Készítette:
Lap tetejére