SEO-s tanácsok és tévhitek

A Google keresőóriásnak számtalan hasznos ajánlása és tanácsa van arra vonatkozóan, hogyan kreáljuk meg a weboldalak kódját. (Erről a technikai oldalról korábban már írtunk.) Ezek valóban nagyon hasznosak tanácsok, ugyanis az igényes, optimalizált, gyorsan letölthető kódok alkotására sarkallja a weblapkészítő szakembereket. Ezen ajánlásokból azonban számtalan tévhit is született, amit a SEO-s szakemberek előszeretettel hangoztatnak, de nem minden esetben ennyire fontosak.

Írta: Bollmann Krisztián
Előre elnézést kérünk, ha ez a bejegyzés túl száraz, szakmai, de most egy kicsit bekukkantunk motorháztető alá. Ha egy SEO-s szakembertől kérünk tanácsot az oldalunk találati eredményének javítására, előszeretettel ugranak neki ízekre szedni a weboldal forráskódját, amit gyakorlatilag nem lehet olyan makulátlanul megírni, hogy ne találjunk benne még valami javítani valót. Bizony itt mérlegre kell tenni, hogy mely munkálatokra érdemes még időt és energiát szánni, mivel fogunk valóban eredményeket elérni.  Az alábbi példák egy részét jó tanácsként gyűjtöttük össze, míg másik felükkel pár tévhitet szeretnénk a helyére tenni:
 
  • Képeknek adjunk beszédes fájlnevet:
    „A weboldalon található képelemek fájlnevei legyenek beszédesek, tartalmazzák a termék vagy szolgáltatás nevét.”
    Mi is úgy gondoljuk, hogy technikailag igényesebb, ha például egy mosógépet ábrázoló fotó fájlneve utal a termék gyártójára, cikkszámára vagy nevére, de nem igaz, hogy emiatt jobb találati eredményt fogunk elérni adott gyártó vagy terméknév szavaira keresve. Ezt tapasztalatból állítjuk: Egy régebben megírt, de még ma is üzemelő webshopban a termékfotóknak csak egy-egy sorszámot adtunk. Ennek ellenére a terméknevére keresve az elsők között szerepelnek a fotók a Google képtalálati között (és természetesen maga a weboldal is a Google sima találati listáján). Hogyan lehetséges ez? Sokkal fontosabb, hogy a képek alt attribútuma ki legyen töltve, azaz a képhez társítsunk egy alternatív szöveget arra az esetre, ha a fotó nem volna elérhető. A keresők ugyanezt az információt használják fel arra, hogy a képeket keresőszavakhoz tásítsák.
     
  • Képek alt attribútuma:
    „Minden képelemnek legyen kitöltve az alt attribútuma.”
    Az előző bekezdésből kiderült ennek fontossága, azonban nem kell pánikba esni, ha ez a bizonyos alt attribútum egy olyan képelemről hiányzik, amely csak az oldal kinézetéért felel (pl. egy mellékes szimbólum vagy illusztráció), és nem a lényegi tartalom része.
     
  • Pretty URL (szép webcímek):
    „A weboldalunkon belül csak beszédes hivatkozásokat használjuk, mely mentes paraméterektől, kódoktól.”
    Valóban szebb a www.valami.hu/marak/termek_cikkszam/ alakú webcím, szemben egy www.valami.hu/index.php?marka=gyarto_neve&kat=kategoria_azonositoja&id=termek_sorszam címmel. Rövidebb, laikus szemnek is beszédesebb, elegánsabb. Ennek ellenére a gyakorlat cáfolja, hogy utóbbi használatával lecsúszunk a találati listáról. Ha már minden egyéb a helyén van, akkor valóban érdemes ezzel is foglalkozni, pláne ha hajlandóak vagyunk ilyen szintű igényességre is áldozni, de ne tulajdonítsunk neki nagyobb hangsúlyt, mint amekkorát igényel. Az saját megfogalmazású, egyedi és tartalmas szövegekhez képest ez kevésbé fontos, míg előbbivel viszont a legtöbben hadi lábon állnak. Igazán nagy web weboldalakon ráadásul elkerülhetetlen az, hogy hosszú és csúnya webcímeket használjunk (figyeljük csak meg a Google vagy a Facebook linkjeit).
    Mivel a Google valóban figyeli a webcímben található szavakat (éredemes ezt is elolvasni), tényleg tanácsos kulcsszavakat a webcímben szerepeltetni. Ráadásul minél közelebb a domain névhez.
     
  • Meta tagok kitöltése
    „Állítsuk be a weboldal title, description és keywords meta tagjait.”
    Ez valóban igaz, de a fenti 3-asból a title a leghangsúlyosabb, és ezzel is főleg azt tudjuk szabályozni, hogy a találati listában milyen címmel jelenjen meg az oldal. Fontos, hogy egy weboldalon belül minden lapletöltés külön tartalomnak minősül, és ezeknek különböző meta információkat kell beállítani. Itt rendkívül fontos továbbá a relevancia is: tehát ha kutyákról írunk adott menüpont alatt, akkor ne a cicákkal kapcsolatos kulcsszavakat erőltessük a meta tagokban.
    A description-nel még csak-csak, de a keywords meta taggal vajmi kevés ráhatásunk van arra, hogy az oldalunk milyen szavakra legyen megtalálható. Sokkal többet ér egy tisztán felépített HTML kód, és az információ gazdag tartalom.
     
  •  Webhelytérkép
    „A weboldal rendelkezzen webhelytérképpel.”
    Ennek hiányát is előszeretettel emlegetik fel a szakemberek, pedig ritkán szolgáltatnak ilyen tartalmat a weboldalak. Sokkal fontosabb, hogy a weboldalra szánt tartalmunk természetes módon, hivatkozásokkal elérhető legyen, bármilyen zegzugos, lényegtelen tartalomról is van szó. Ha ilyen módon elérhető a tartalom, akkor azt a keresők meg fogják találni.
     
  • Favicon fontossága
    „Az oldalnak mindenképp legyen favicon-ja.”
    A faviconokról is írtunk már korábban. Ezek valóban szép koronái egy teljesen összerakott weboldalnak (sőt akinek rááll már a szeme, biztosan egyből kiszúrja ennek hiányát). Azt gondoljuk, hogy ez szintén „csak” esztétikai kérdés. Ne okozzon tehát álmatlan éjszakát, ha ilyennel még nem rendelkezik, ennek pótlása még nem fogja felhúzni az oldal eredményességét.
     
  • www előtag
    „A www nélkül beírva a weboldalt címét, automatikusan egészüljön ki a www előtag.”
    E tanács gyökere abból ered, hogy technikailag két külön weboldalnak (tartalomnak) minősül a www és a www nélküli változat, akik egymással konkurálnak. Mondhatni egyik plágiuma a másiknak. Hasonló a probléma, amikor több domain névvel rendelkezünk, és ugyanarra a weboldalra irányítjuk azokat. Ez a gyakorlatban azért nem okoz valódi problémát, hisz az egyik domain név a másik rovására fog megerősödni (ezért érdemes külön landing page-eket készíteni minden birtokunkban levő domain névhez). Ráadásul a www-s duplikálódást nyilvánvalóan felismerik a keresők.
    Mindezek ellenére ez a beállítás tényleg csak pár mozdulat, és annyit mindenképp megér.  
     
  • robots.txt hiánya
    A keresőrobotoknak egy robots.txt fájl segítségével különböző információkat adhatunk a weboldalunkról. Ezen információk viszont főleg arról szólnak, hogy mint NE indexeljenek be. Tehát ha ez a fájl nincs jelen, akkor semmi hátrány nem ér bennünket, viszont rendkívül könnyű pótolni ahhoz, hogy minden makulátlan legyen.

Egy weblap makulátlan csomagolásához tehát a fentiek beállítása is javasolt, de csak akkor, ha tényleg minden más már a helyén van, hisz ettől bőven vannak fontosabb teendők, főleg az oldal indulásakor. Hiába rendelkezünk egy ilyen szempontból makulátlan weblappal, ha a „szomszéd” értékesebb tartalmat töltött fel a weboldalára, és a látogatókat az jobban megfogja, így hosszabb ideig tudja marasztalni őket a honlapján. Ha az internetezők tendenciózusan így viselkednek, akkor sajnos a konkurencia oldalát fogja a Google is kínálgatni, hisz a gyakorlatból azt az információt szűrte le, hogy ott a publikum számára érdekesebb tartalom található (lásd korábbi írásunk 3. pontját). Összességében viszont azt gondoljuk, hogy ezek kéz-a kézben járnak: aki igazán szívén viseli honlapjának ügyét, az igényes lesz mind a technikai háttérre, mind a tartalomra, így olyan eredmény születik, amit sokan szívesen látogatnak, osztanak és hivatkoznak, tehát végeredményben jobb találati eredménnyel büszkélkedhet.
 
Tagek: SEO, HTML, Marketing, weblapkészítés

Keresés

Tagek

© 2006 - 2024 WebDeb Minden jog fenntartva
WebDeb - ahol a weblapok születnek
Készítette:
Lap tetejére